A politikai káosz fogságában – Mire megy majd Lengyelország a soros elnökségével?
Jövő szerdán Lengyelország átveszi a stafétabotot Magyarországtól az EU Tanácsának elnökségében. Azonban Donald Tusknak a magyar kormányfőhöz képest jóval kevesebb lehetősége lesz céljai elérésére, mert nemcsak az amerikai elnökkel, hanem a német belpolitikai helyzettel, a francia elnök politikai instabilitásával és az Európai Bizottság elnökének felelőtlenségével is meg kell küzdenie. Tusknak várhatóan Washington és Brüsszel között kell majd egyensúlyoznia, de könnyen eshet két szék között a pad alá.
Magyarország után Lengyelország tölti be 2025. január elsejétől az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét.
„Maradj biztonságban, Európa! Ez a mottónk, amely tükrözi a kontinensünk előtt álló jelenlegi kihívásokat, beleértve Oroszország Ukrajna elleni agresszióját és a növekvő geopolitikai feszültségeket”
– mondta Adam Szłapka európai uniós ügyekért felelős miniszter. Az Euronews szerint a tárcavezető arról is beszélt, a lengyel elnökség támogatni fogja az európai biztonságot erősítő tevékenységeket annak minden dimenziójában: külső, belső, gazdasági, információs, energia-, élelmiszer- és egészségügyben. Továbbá hangsúlyozta, Lengyelország az átláthatóságra és az együttműködésre helyezi a hangsúlyt, és költségvetése az elnökségre körülbelül 415 millió zloty, átszámítva közel 40 milliárd forint lesz.
A magyar ciklus gáncsolása
Varsó soros elnöki mozgásterének elemzéséhez érdemes Magyarország féléves, december 31-én lejáró ciklusára gondolni. Habár hazánknak az elnöksége alatt ambiciózus tervei voltak a jogalkotás terén, gondoljunk csak az illegális migráció megállítására vagy az európai versenyképesség újjáélesztésére, több tényező is hátráltatta a munkát.
Egyrészt hiába július elsejétől töltötte be a tisztséget a magyar kormány, az európai parlamenti (EP-) választások miatt a strasbourgi grémium csak októberben állhatott össze, és az árvíz miatt szeptemberben is elmaradt az Európai Tanács ülése. Másrészt pedig néhány miniszterelnöki vagy éppen tárcavezetői összejövetelen kívül nem igazán voltak a tagállamok együttműködőek.
Jó példa erre az Európai Parlament plenáris ülése, ahol Orbán Viktor bemutatta a magyar elnökség programját. A program helyett a vita „jogállamisági” halandzsákba és politikai péniszméregetésekbe torkollott, és már mindenről volt szó csak az unión belüli fejlesztésekről nem.
Ezért sem véletlen, hogy Donald Tusk hiába tekinthető Brüsszel egyik kedvenc politikusának, Orbánhoz hasonlóan ő sem dolgozhat majd nyugodt körülmények között.
A keresztnév ugyanaz, az Ukrajna-politika más
Így látja a Rzeczpospolita nevű lengyel lap is, amely attól tart, hogy a varsói külpolitika annyira sokat veszített jelentőségéből, hogy a német–francia politika által dominált Európai Unió a magyarnál is formálisabb szerepet szán a lengyel elnökségi ciklusnak. Az erre utaló jelek között azt említették a cikkben, hogy a múlt hétvégén távol maradt Olaf Scholz kancellár Donald Tusk és Emmanuel Macron találkozóján, amely az EU Ukrajnával kapcsolatos közös stratégiáját tárgyalta.
A fentieket pedig az a lap gondolja így, amely nekünk onnan lehet ismerős, hogy Magyar Péterrel készített egy alákérdezős interjút még a júniusi választások előtt, két éve pedig arról értekezett, hogy az uniós fegyvertámogatás kezdeti vétójával „Orbán hátba szúrja Lengyelországot.”
A liberális-konzervatív hírportál azt viszont tudatosan nem említi, hogy az Ukrajnával kapcsolatos közös stratégia nem más, mint a háborús ország további katonai támogatása. Ez pedig már nem szerepel olyan hangsúlyosan több tagállam – köztük Franciaország vagy Németország – napirendjén, mint néhány hónappal ezelőtt. Ráadásul a lengyel miniszterelnök hiába lelne partnerre Emmanuel Macron vagy éppen Orbán Viktor személyében az illegális migráció megállítása kapcsán, nincs garancia arra, hogy az egyébként a lengyeleknél is különösen hangsúlyos programpont a következő fél évben megvalósuljon.
És ha nem lesz megoldás az európai bevándorlási politikára 2025 júniusáig, akkor a lengyel külpolitika végérvényesen elbúcsúzhat az unión belüli nagyhatalmi státuszától. Ebben óriási szerepet játszhat, hogy két olyan országban is új vezető kerül a bársonyszékbe, amely befolyásolhatja Lengyelország uniós céljainak megvalósulását.
Az orosz–ukrán háborúban mielőbbi békét sürgető és a katonai támogatások megadását elutasító Donald Trump január 20-án teszi le az esküt Washingtonban. Brüsszel eközben már egy ideje azt hangoztatja, hogy az újdonsült amerikai elnök kezdeményezni fogja az unióval való kereskedelmi háborút a Kínából érkező termékek megvámolása miatt, miközben nehezményezik a háború megállítására tett amerikai ígéreteket is.
Lengyelország viszont kormányokon átívelő szoros diplomáciai kapcsolatot tart fenn az Egyesült Államokkal, ami Trump első ciklusa alatt sem változott meg. Ezért is lenne problémás Tusknak, ha Brüsszellel vagy Washingtonnal kerülne összetűzésbe.
Berlinről lemondhatnak, Párizs mentőöv lehet
A másik nagyhatalom, ahol változás állhat be, az Németország. Ahogyan korábban a PestiSrácok megírta, Olaf Scholz bukása miatt február 23-án tartanak parlamenti választásokat, amelynek nagy esélyese a CDU/CSU–szövetség, új kancellárja pedig Friedrich Merz lehet. Az utódjelölt Ukrajna még erőteljesebb támogatását szorgalmazza, viszont nem kampányol az illegális migráció megállításával. És ami igazán fájhat a lengyeleknek, hogy Merz győzelme esetén hosszú hónapokig nem alakul meg az új német kormány a német szociáldemokraták vagy a Zöldek részvétele miatt, csupán nyár közepén vagy végén.
Vagyis a lengyel elnökségi ciklus alatt biztosan nem iktatják be az új kormányt, ha a CDU/CSU nyeri a választásokat.
Így viszont Tusk csak a Merz-cel való informális kapcsolatokra építhet, másra nem. Ha nagy meglepetésre Scholz-ot újraválasztják, Varsó még rosszabb forgatókönyvre készülhet. A megbukott kancellár ugyanis különösebben nem foglalkozott az európai ügyekkel, Tusk-kal pedig finoman szólva sem találta meg a közös hangot.
Ráadásul kisebb diplomáciai összetűzést okozott a schengeni egyezményt aláásó ellenőrzés visszaállítása a lengyel–német határon, és a német cégek nagyvonalú támogatásának elindítása, amely Varsó álláspontja szerint megkérdőjelezi az EU egyenlő versenypolitikájának eredményességét.
Ugyan Tusk mentőövként elvileg a jelenleginél is szorosabb kapcsolatot alakíthat ki Franciaországgal a féléves ciklus alatt, ám Macronnak sincs betonbiztos politikai helyzete. Ugyanis mindössze három hónap után le kellett mondania Michel Barnier kormányának, helyét a liberális François Bayrou vezette liberális koalíció vette át.
Az Ensemble nevű koalíciónak azonban nincs többsége a Nemzetgyűlésben, emiatt Marine Le Pen Nemzeti Tömörülésének támogatására kell építenie. És mint tudjuk, Marine Le Pen és pártja nem osztja Tusk nagyratörő Ukrajna-politikáját.
Pedig Macron szilárd politikai helyzete nemcsak a migráció kérdésében kulcskérdés Lengyelországnak. Ahogyan lapunk elemzése is rámutatott, az unió és a Mercosur-országok (Brazília, Argentína, Uruguay, Paraguay, Bolívia) közötti szabadkereskedelmi megállapodás jóváhagyása újabb tőrt döf az EU-tagállamok szívébe, különösen Lengyelországéba. Merthogy az egyezménnyel Brüsszel Dél-Amerikából engedi be korlátlanul a silány terményeket, és az uniós előírásoknak finoman szólva sem megfelelő marha- és baromfihúst, illetve cukrot.
A jelentős mezőgazdasági szerep miatt az Ursula von der Leyen által aláírt egyezmény két legfőbb kritikusa a francia elnök és a lengyel kormányfő.
Éppen ezért nem véletlen, hogy minden bizonnyal Macron lesz az első állami vezető, amellyel tárgyalni fog Tusk az EU Tanács soros elnökeként. Ez pedig megalapozhatja Lengyelország külpolitikáját 2025 júliusa után is. De csak addig van erre esély, amíg Macron hatalmon marad.
